Velok István kiállítás, Vizsoly 2012. július 28.
(Szerk.)

2012. július 28.-án az LTA Alapítvány is hivatalos meghívott vendégként szervezte, tartotta meg Velok Istvánnak immáron második évada a kiállítását, melyben ezúton István részére szükséges elektromos autó megszerzése is cél volt (tavalyi kiállításon István fogsorának javítása, csináltatása volt a cél).

A méltán híres Vizsoly település adott otthont majd 1 hónapon keresztül a képeknek, pontosabban az "Öregnyomdász" Vendéglő Biblia nyomtató műhelye. Ezen a napon került megrendezésre Daruka Mihály ötleteként a vízimalom első mozzanataként annak tengelyavató ünnepsége, ahol más szakmabeli neves szakemberek is koordinálták az eseményt.

Velok István örömmel fogadta a napot, hiszen a betűk terén folytatott küzdelmében hatalmas érdeklődés mellett percek alatt került fókuszba, ahol első nyilvánosa alkalommal beszélt önmagáról, művészetéről, ill. gyakorlatilag minden kérdésre igyekezett válaszolni, amivel a vendégek szinte szakadatlan "bombázták".

Kiállításon készült videofilm:

István elmesélése szerint nagyon jól érezte magát az egész napos rendezvényen, kellemes környezetben, melyben a legnagyobb figyelmet kapta meg.

***   ***   ***

A rendezvény képekben:

Daruka Mihály a rendezvény főszervezője

Velok István a vendégekkel nézte a műsorokat

A Velok kiállítás támogatója és szervezője (LTA Alapítvány)

Kicsit megpihenve...

Daruka Mihály és Szlobodnik László a két előadó

Az előadás után István a kérdésekre válaszolva

Csöndesen hármasban

Ebéd egy finom magyar gulyás kiséretében

A vízimalom tengelye belülről

Tengelyavató, átadás

A két "betűharcos"...

Szlobodnik László
kuratóriumi elnök
LTA Alapítvány

 

 

Hosszú betegség után 2019. december 18-án elhunyt Velok István, a világ egyetlen fogyatékossággal élő írógépművésze!

 

*** *** ***
Kérem támogassa
Ön is az oldalt!

Támogassa Ön is a "Lépj tovább Abaújban!" Alapítványt
egyszerűen, gyorsan és biztonságosan a felületén!
KÖSZÖNJÜK!